Már napok óta alakult és fogalmazódott bennem pár dolog ami azt hiszem most már le is tisztult annyira hogy pixelekké formálódjon és megjelenjen itt.
Ez úgy kezdődött hogy én azt mondtam hogy márpedig és csakakértis de mindenképpen én nem bántok soha senkit már (soha ne mondd hogy soha – alapmondás, legyen közhely, persze értjük, de igazából egy laza legyintésnyit ér csak valljuk be őszintén). Tehát ebben a fejlődési szakaszomban úgy gondoltam hogy inkább hallgatok és figyelek és megpróbálok mindaddig kivárni amíg lehet mielőtt bármit cselekednék. Cselekedés alatt értem a gondolkodást is – amit ugye mostanában igyekszünk hanyagolni – tehát értendő: valamiféle megérzésre, vélt vagy valós jelre várva annak megérkeztével cselekszünk = gondolatot formálunk, amiből vagy igen vagy nem de legalábbis megnyugtatóan biztosan lesz valami, ami lehet szó és ebben az esetben a szavakból mondat(ok) is akár és eme formájában még cselekvésre is vetemedhetünk a végén. Ez nagyon szépen működik amugy, de itt sem lehetünk biztosak a teljes katarzisban viszont egy dologban igen - hogy legalább most nem mi bántjuk magunkat hanem tényleg tudatosan hagyjuk hogy mások bántsanak minket. Alapvetően, a kellő figyelemmel és alapossággal felépített önvédelmi mechanizmusunk ezt nem hagyná, de most azt mondtuk hogy nincs ilyen és az ’az van amit hiszel’ igazsága be is bizonyítja hogy teljes nyugalommal tudjuk most odakínálni a nyakunkat mindenkinek – tegyen ugyan véle amit szeretne. Nem tudom eldönteni jelenleg hogy meglepő vagy sem – de mindenképpen mulatságos – hogy tééényleg, ha már ott a torkunk azt bizony akarják. Mint a tyúk meg tojás, teremtettünk magunknak egy olyan játékot amivel bátran elidőzhetünk sokáig, valószínűleg soha nem tudva levonni bármilyen más konklúziót mint hogy igen, van tyúk, van tojás, van hogy nem adjuk a torkunk meg van hogy adjuk – mindenképpen nekünk esnek csak lehet hogy másik fejlődési szakaszunkban akkor nem úgy értelmezzük mint ahogy most. Egy dolog biztos – nemtudjuk. Ezt sem.
A másik dolog ami biztos az hogy ezt azért mi megéljük jó alaposan, ahogy kell. A ’ha valamit csinálsz csináld jól’ nem tud eltűnni így miközben egészen nagyon figyelünk mindenre és csápjainkat és enerigácskáinkat visszahúzva igyekszünk rájönni hogy vajon nekünk most mit is kellene tennünk, igazából egy teljesen idilli nyugodt állapotban leledzünk. Persze pici rezgés van, csápocskáink is tapogatnak kifele és naaaagyon figyelünk hiszen nem szalaszthatjuk el a jelet. Miközben mi igyekszünk jól megfigyelni hogy mire is kellene igazán reagálnunk arra leszünk figyelmesek hogy minket bizony - provokálnak. Ahogy mélázgatunk ott magunkban boldogan lepkézve a külvilágra – amugy végre majdem teljes békében magunkkal hiszen végre semmit nem kell tennünk, nem kell kinyilatkoztatnunk, odamondanunk, nevelnük javítanunk és segítenünk és ráadásul ez mégsem a nihil – arra leszünk figyelmesek hogy minket bizony innen nagyon ki akarnak rángatni. Ez itt egy icipici zavar a zűrben mert most hogy már lemondtunk 80%-ban arról hogy előtérben legyünk és fontosnak érezzük magunkat merthiszen ez ALAP, most a háttérből igyekszünk figyelni – minket bizony nem hagynak, mert nem is értjük miért nem, de ha nem reagálunk ’megfelelően’ akkor bizony szurka-piszka belénk. Ez természetesen elég vehemensen frusztrál minket de ellenállunk – legalábis egy darabig. Innen már sejthető hogy az alapelv és állapot milyen szinten kezd megdőlni hiszen ellentétek alakultak ki magunkkal magunkban és javarészt egészen sokan másokkal akik mi nem értjük miért - de provokálnak. Itt ez egy kisebb katasztrófához vezet mert végső tanácstalanságunkban, nemtudván mit tegyünk, teszünk mindent: figyelünk, háttérben vagyunk, várunk a jelre aztán indokolatlan módon bemondunk valamit valamiért valamire sejtve és gondolva, ami aztán már másokat frusztrál, kis csápocskáinkat már nem tudjuk kontrollálni hiszen überkáoszt sikerült magunkban okozni és ezáltal energiácskáink is össze-vissza csapongnak hálistennek az erre érzékeny embertársainkat is hasonlóan frusztrálva mint minket.
De végső igazságként igazából amugy ez minket annyira nem érdekel ám. Valamiért mindenki a torkunkat akarja mert szabadon hagytuk – hát, legalább nincs rajta nyakörv, azért harapható. Azért ez is valami, legalábbis mi így gondoljuk. De aztán ezért a véleményért is simán nekünk lehet esni – szabad, most hagyjuk.
Utolsó kommentek